Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott, de most a másik blogomra próbálok koncentrálni. Azért remélem tetszeni fog. Kérlek szépen, írjatok kommenteket!
Végre visszamegyünk Amerikába! Igaz, a Kanári-szigetek is csodaszépek, de nekem Amerika az otthonom. Most egy Forks nevű kis városkában telepedünk le. Elle ragaszkodott hozzá, hogy odamenjünk. Azt sem tudom miért.
- Megint újak leszünk…- panaszkodtam Ellenek a repülőút során.
- De legalább nem jöttek rá a titkunkra.- válaszolta csípősen Elle. Ez is igaz. Az embereknek nem szabad tudniuk a vámpírok titkát.
Ezen kívül a mázlista nővéremnek nem kell iskolába járnia, mert ő a gyámom. Bárcsak én születtem volna előbb! Ilyenekre ne is gondoljak! Kiráz tőle a hideg… Brrr…
Forks az USA legcsapadékosabb helye. Tökéletes. A sok-sok fa és az örökké szürke ég a legszebb dolog, amit el tudok képzelni. Ahogy az erdőkre, és a friss levegőre gondoltam, mély álomba merültem.
- Georgie, kelj fel! Megérkeztünk.- ébresztett Elle.
- Mi… Oké…- motyogtam félálomban, majd felvéve cuccainkat elhagytuk a repülőgépet. Beszálltunk egy taxiba, és már el is indultunk a kisváros felé.
Nem tudom hogyan, de Elle elintézett egy apró házat kettőnk részére. Zseniális a csaj. Tényleg nem volt nagy, viszont nagyon otthonos. Meleg színek uralkodnak benne. Igazi csajos kéró.
Az én szobám maga a levendulaszín álom, óriási ablakokkal. Minden egyes szövet, és a falak is levendula színűek. Ami csak lehetett világos fából készült. A parketta, a bútorok, az ablakkeret… Külön ajtó nyílt a még üres gardróbba, és a fürdőbe. Saját fürdőszoba! Juppi!
Kíváncsi voltam Elle szobájára is, ezért átmentem. Teljes ellentéte volt az enyémnek. Sötét bordó falak, és szövetek, és cseresznyefa bútorok. Az ablakok is kisebbek voltak, mint nálam.Viszont rögtön észrevettem a szobájából nyíló könyvtárat. Már egy hete ideküldte a könyveit, és megbízott egy embert, hogy ABC és tartalmi sorrendben rakja polcokra kincseit. De persze elrontották, és most kezdheti előröl.
- Jesszus, mennyi papír!- bosszankodott a földszinten. Biztos voltam benne, hogy a hamis iskolai papírok miatt bosszús.
- Minek ennyi? Nem elég egy diákigazolvány?- kérdeztem, miután lementem hozzá, és észrevettem a papírhalmazt.
- Hamarosan jövök! Addig pakold ki a csomagjaidat…- kezdett bele Elle, de én félbeszakítottam.
- Jó, jó… És természetesen rakjak rendet a szobámban.- mondtam idézve szavait.
- A francba! Ki kell találnom valami új szöveget, mert ezt már kezdi megtanulni a kisgyerek!- motyogta az orra alatt kifele menet Elle.
Levettem a balerina cipőmet és felé céloztam, de nem találtam el Ellet, mert épp akkor csukta be a bejárati ajtót.
- Nem is vagyok kicsi!- kiabáltam az ajtó másik oldalára.
- Te fizeted ki a horpadást.- válaszolt nevetve, majd kuncogva elindult.
Durcásan fölmentem a szobámba, és becsaptam az ajtót. Direkt nem túl erősen, mert nincs túl sok zsebpénzem. Durciztam még vagy 10 percet, de rájöttem, hogy ha nem teszem meg amire Elle megkért, büntiben leszek.
Ezért hát kiszedtem a cuccaimat a dobozokból és a táskákból, majd elpakoltam őket a helyükre, amit elég nehezen találtam meg. Hiába tartottam kezemben Elle Hova rakjam? című útmutató füzetét. Nem gyengén 25 oldal volt, kis betűkkel írva, vékony sorokban. Hát ja. Nővérkém imádja a formázást.
Mikor hazaért, Elle megdicsért egyetlen egy mondattal.
- Ügyes kislány.- és hozzátette.- Szerencséd van, nincs horpadás az ajtón.- erre halkan, morogva szitkozódtam magamban. Mégis mit képzel? Közös kasszánk van! Még a bankszámla is közös!
- Régóta tervezem, de nem nagyon tudtam eldönteni, hogy megérdemled-e.- mondta, és átnyújtott egy (nagyon) vastag füzetet. Rápillantottam, és szemem megakadt a címen: A kocsi tisztántartása és használata (kezdőknek).
- Kocsit kapok???- kérdeztem izgatottan.- Juppi!!!
- Ne éld bele magad túlzottan. Csak azért kapsz autót, mert messze van a suli. És iskola után azonnal hazajössz! Ez a feltételem, ha nem, pápá verda.- de ez engem nem érdekelt. Nővérem nyakába borultam, és láttam, ahogy ő is elmosolyodik.
- Megmutatod?- lelkesedtem. Imádom a száguldást. Már ki is eszeltem egy tervet. Száguldok ott, ahol Elle nem lát. Ha nem lát, nem tudja meg.
- Persze. Gyere ki! Ott van az enyém mellett.- juhé! Remélem ikerkocsik! Cuki lenne…
Csalódnom kellett. Nem ikerkocsik. Nem is sportkocsik. Egy ezüstmetál Opel Corsa, és egy fekete Peugeut 307 állt egymás mellett. Egyértelmű volt, hogy az ezüst az enyém, és a fekete Elle- é.
- Itt a kulcs. Mellettem fogsz vezetni, szabályosan, betartva a sebesség korlátozást!- éreztem a célzást, de per pillanat csak a kocsim érdekelt. Gyorsan odasiettem az Opelhez, és már be akartam szállni, mikor Elle leállított.- Lassan! Csakis lassan! Vagy…
- Pápá kocsi?- vágtam újra közbe. Erről a szokásomról nem tudok leszokni.
- Jól van, inkább menjünk!- mondta, és sietve beszállt az autóba, az anyósülésre.
Lassan vezettem. Úgy, ahogy Elle mondta. Élveztem, de nem annyira, mint ha száguldottunk volna. A száguldás a lételemem. Ahogy a levegő is. Imádom!
- Nehéz bevallanom, de ügyes voltál.- mondta Elle, miután visszaértünk, és leparkoltuk az autót.
- Reménykedtél benne, hogy elrontom, igaz?- kérdeztem kacagva.
- Hát persze! Jó lett volna egy kicsit ledorgálni téged.- ő is nevetett.
- Nővéri feddés?- erre mindkettőnkből egyszerre tört ki az igazi, hamisíthatatlan röhögő görcs.
Ezek után rendeltünk pizzát. Mennyei volt! Aztán pedig megnéztünk pár filmet. Sírtam is, de Elle persze egy könnycseppet sem engedett meg magának.
Később elmentünk fürdeni, majd aludni. Ez velem később történt, mert egy nagyon izgalmas könyvet olvastam. Nem bírtam letenni, ezért az egészet elolvastam este. Ez nagy butaság volt tőlem, mert iskolába kell mennem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése